LSG

Innen: GTA: Hungary Wiki
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Los Santos város címere.

A Los Santos Önkormányzat (angolul Los Santos Government, rövidítve LSG) intézi a város vezetését és igazgatását. Ellátja azokat a feladatokat melyet a törvény magába foglal. Biztosítja a törvények szabályos végrehajtását. Irányítja a rendőrség és egyéb fegyver beavatkozási szervek probléma mentes működését. Illetve biztosítja az állami szervek anyagi és jogilag probléma mentes mindennapi végbemenetelét.

Alkotmány

Állomány

Kormányzati tagok

Férfi kormányzati tag egyenruha.
Női kormányzati tag egyenruha.

A kormányzati tagok egy gyüjtő név azokra akik elértek egy olyan szintet ahol már az alkalmazott megnevezés nem lenne megfelelő. Ebbe a csoportba tartozik bele:

  • Kormányzó
    A kormányzó az ország egy részének vagy egészének politikai-katonai igazgatásával megbízott, az uralkodót képviselő helytartó vagy ideiglenes államfő.
  • Szenátor
    Előjogokkal rendelkezik, jóváhagyásával léphetnek életbe törvény módosítások, frakciókon belüli változások valamint bármely politikai és gazdasági változás az államban. (példa: nem megnevezett frakciónk új frakció épületet vagy annak bővítését kérelmezi, állami támogatást igényel stb.)
  • Állam titkár
    Legfőbb feladatai közé tartozik az állam pénzügyi, jogi és közigazgatási feladatait ellátni melyekkel a fentebb felsorolt személyek bízzák meg.
  • Tanácsadó
    Segíti a polgármester munkáját, tanácsokkal látja el, helyzetenként a helyére léphet, viszont csak a polgármester által előre ellátott feladatokat végezheti el.
  • Területi képviselő
    Statisztikai felméréseket készít a város gazdasági, politikai és szociális helyzetéről

Városvezetés

  • Polgármester
    Feladatai a kormányzó és a Szenátor által elrendeltek betartatása, továbbá a városvezetési és emberi erőforrás kezelői szerep betöltése, melyek:
    -Önkormányzati rendezvények lebonyolításának koordinálása
    -Személyzet munkavégzésének elősegítése és a problémák szükség szerinti eszkalálása a kormányzó és/vagy szenátor felé
  • Területi képviselő
    Feladata a városvezetés munkájának segítése.

Testőrség

Férfi testőr egyenruha.
Női testőr egyenruha.

A testőr egy önkormányzatban lévő alkalmazott. Feladata az adott személy, és rokonai, illetve egy adott objektum teljes körű védelmezése. Egyik legfontosabb, hogy a saját élete árán is. A nála lévő eszközök, mind például pisztoly, sokkoló, rádió stb.. fontos része a kommunikációjának illetve annak, hogy a legmegbízhatóbb védelmet tudja nyújtani a védett személynek. Ellenőrzi a terepet mielőtt a személy odaérne. Egész munkaideje alatt csak is kizárólag a személyt/objektumot védheti.

A testőrök a /duty paranccsal tudnak szolgálatba állni a városházán fent az emeleten. Amint a személy a frakció tagja lesz, a lenti ajtót a /ajtó paranccsal tudja nyitni és zárni. Mivel a testőrök rendelkeznek rádióval ezért azt a /r és a /d paranccsal érik el. A /r parancs a többi testőr illetve egyéb kormányzati tagok számára elérhető, csak ők látják. A /d parancs pedig nemmás mint a központi rádió ahol vész esetén a frakciókkal lehet kommunikálni.(LSPD, LSMC, NOOSE).A /fm paranccsal megtudja nézni a frakció menüjét, ahol láthatja hogy jelenleg ki van Online és ki van szolgálatban.

A testőröknél is van ranglétra, mégpedig öt szintre vannak osztva. ( Gyakornok testőr | I. II. III. | Helyettes Biztonsági Főnök | Biztonsági Főnök). Minden újonc egyértelműen a testőri ranglétra alján kezd. Szintlépést csak az kap, aki kiérdemelte vagy megdolgozott érte. Lefokozást úgy szint lehet kapni, de azt is csak az, aki kiérdemelte.

A testőrség felszerelése jelenleg két fegyverből illetve egy rádióból áll. A fegyvereket a testőrök szolgálatba lépéskor kapják meg. Szemüveg használata kötelező.

  • 9mm-es félautomata kiskaliberű pisztoly
    Tudnivalók:
    Tárkapacitása: 7 db
    Lőszer: 9mm
    Pontos lőtávolság: 62 m
    9mm pisztoly.
  • Kézi sokkoló pisztoly
    Tudnivalók:
    Általában 9-18 Voltos áramforrással működtetve, nagyfeszültséget hoz létre, mely jellemzően 100.000 és 750.000 Volt között van. Nagy számnak tűnik, de nem halálos. Ez a fájdalom elég arra, hogy az ember képtelen legyen védekezni, valamint elveszítse az uralmát saját teste felett.
    Kézi sokkoló pisztoly.

Titkárság

Férfi titkár egyenruha.
Női titkár egyenruha.

A titkár feladata az önkormányzat pénzügyi dolgainak felügyelése a kormányzó és a kormányzati tagok segítése. A titkár tevékenységét tekintve sokkal összetettebb feladatkörnek kell, hogy megfeleljen, mint pl. a gyors- és gépíró vagy a szövegszerkesztő. Természetesen minden olyan feladatot el kell látnia, amely az említett foglalkozásokra jellemző, de ezen túl a tevékenysége még sok egyébre is kiterjed.

A titkárság intézi az újonnan felvett alkalmazottaknak a munkaszerződését. Illetve segíti a feletteseit. Segíti a kormányzat programjainak a lebonyolítását.

A titkárok a /duty paranccsal tudnak szolgálatba állni a városházán az emeleten.Amint a személy a frakció tagja lesz, a lenti ajtót a /ajtó paranccsal tudja nyitni és zárni. A /fm paranccsal megtudja nézni a frakció menüjét, ahol láthatja hogy jelenleg ki van online és ki van szolgálatban.


Jelenlegi kormányzati tagok és városvezetés

  • Kormányzó : Leone Thomasino
  • Szenátor: Hiroto Ishimura
  • Polgármester: Matthew Peterson
  • Állami képviselő: Fiona Malcolm
  • Államtitkár: Jhony Mickelson
  • Főtitkár: Monica Anderson


Hogyan lehetsz kormányzati alkalmazott, tag?

Szeretnél kormányzati tag lenni, de nem tudod hogy kell? Amennyiben jelentkeznél, kérlek írj egy e-mailt az lsgov@gtarp.hu címre a megfelelő minta kitöltésével [Jelentkezési lap ].A pályázat csak akkor van nyitva, amikor van beöltetlen pozíció a frakcióba.

Menete

  • Miután beküldted a jelentkezésedet az átolvasásra kerül. Amennyiben megfelelőnek bizonyult a lapod, akkor kapsz vissza egy válasz emailt, hogy továbbjutottál egy következő fordulóba. Abban az esetben, ha nem sikerült kapni fogsz egy elutasításos emailt. A következő forduló egy Discrod meghallgatás, ahol OOC megismerünk téged. Ennek sikerességén múlik a harmadik, egyben az utolsó forduló az IC meghallgatás.

Munkaszerződések

A munkaszerződés egy része.

Nálunk fontos az, hogy minden rendezett legyen. Ezért mindenki rendelkezni fog egy munkaszerződéssel amit a felettesedtől fogsz megkapni és neki kell visszaküldeni. A munkaszerződés tartalmaz minden fontos információt arról, hogy milyen körülmények között dolgozhatsz. (próbaidő, fizetés, stb.). A munkaszerződést IC felvétel után, neked kell kitölteni amit aztán a vezetőség egy tagja érvényesít.

A munkaszerződésben foglaltakat teljes mértékben komolyan vesszük, ezért szeretnénk ha minden alkalmazottunk és tagunk elolvasná és tisztába lenne azzal, amit aláír.

Igazolványok

Egy igazolványt viselő testőr.

Minden kormányzati alkalmazottnak a feje felett megfog jelenni az hogy ő hivatali személy, illetve hogy milyen pozíciót tölt be a hivatalnál. Ez úgymond olyan, mint egy jelvény amivel igazolhatod magad.

Ezek az igazolványok a leader és az allleader feje felett nem jelennek meg. Őket csak a szolgálati ruhájuk alapján lehet megkülönböztetni.

Amint a szolgálati idődnek vége, ez az igazolvány eltűnik a fejed fölül tehát nem fogja mutatni azt, hogy te hivatali személy vagy.

Frakciójárművek

A frakciójárműveket csak akkor használhatod ha megkapod rá az engedélyt. Ezeket használjuk a közlekedésnél. Mindegyiknek megvan a megfelelő felhasználási módja.

  • Granger
    LSG frakciójármű
  • Felon
    LSG frakciójármű
  • Tailgater
    LSG frakciójármű
  • XLS
    LSG frakciójármű
  • Baller
    LSG frakciójármű
  • Rocoto
    LSG frakciójármű
  • Schafter
    LSG frakciójármű
  • Páncélozott Schafter
    LSG frakciójármű
  • Revolter
    LSG frakciójármű
  • Cognoscenti
    LSG frakciójármű
  • Dubsta
    LSG frakciójármű
  • Stretch
    LSG frakciójármű
  • Towtruck
    LSG frakciójármű

Elérhetőség

E-mail cím: lsgov@gtarp.hu

Parancsok összefoglalása

  • /duty - Szolgálatba állás.
  • /r - Frakció rádió használata.
  • /d - Vészhelyzeti központi rádió használata.
  • /ajtó - Ajtók nyitása/zárása a városházán.
  • /frakciókulcs - Járműkulcs létrehozása egy játékos számára.
  • /fm - Frakciómenü megtekintése.



Beküldte: Hector J Thomas [Forrás]

Frissítve: Leone Thomasino