Hogyan fejleszd tökélyre az RP-ét?

Innen: GTA: Hungary RP Wiki
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Az alábbi oldalon megpróbáltuk összegyűjteni, hogy mitől lesz valaki jó RP játékos. A lent említett alap koncepció segítséget nyújthat a kifinomult RP kialakítására bárki számára.

Szabályzat ismerete

Mint a világon a legtöbb dolognál, mindig a legfontosabb az elmélet tudása. Jelen esetben az RP-hez elengedetlen az alap fogalmak, szabályok ismerete, hiszen ezeken alapul a játék. Ahhoz, hogy valaki jól tudjon szerepjátékot játszani, tisztában kell lennie elsősorban az alapvető szabályokkal és tudnia is kell hasznosítani ezeket. Természetesen a játék során nem csak az RP alapvető szabályai szükségesek, hanem az adott helyzetben, szituációkban is a szabályoknak megfelelően kell cselekednünk ahhoz, hogy jó RP játékosok legyünk.

Karakter

Az RP során nagyon fontos a karakterünk, hiszen ő vele cselekszünk, játszunk.

Karakter koncepciója

Már a játék elején el kell döntenünk fejben, hogy milyen jellegű karaktert fogunk alakítani. Ki kell találnunk először, hogy milyen körökben akarunk mozogni, mi a karakterünk célja. Ezután meghatározzuk a karakterünk nemét, nevét, kitalálunk neki egy alapvető háttér-történetet. Ekkor még nem kell belemennünk teljesen a részletekbe, csak egy képnek kell lenni a karakterünkről, hogy ki is ő valójában.

Karakter kinézete

Ha kitaláltuk a karakterünk koncepcióját, akkor ki kell találnunk, hogy körülbelül hogyan is nézhet ki ő. Ez a folyamat általában a karakterkészítéskor dől el, de fontos, hogy a karakterünk kinézete tükrözze az előző lépésben elméletben megkreált karakterünket, másképp nem lesz hiteles.

Karakter stílusa

Ha kész a karakterünk, akkor a játék során folyamatosan három pontot kell a szemünk előtt tartanunk, hogy a lehető leghitelesebb, legvalósághűbb karaktert elevenítsük meg:

  • Megjelenés: A karakterünk megjelenésének tükröznie kell az alapkoncepcióját. Természetesen a játék során és az adott szituációkban változhat, de ha mindig próbáljuk a karakterünk megjelenését az alapkoncepciónál tartani, akkor egy nagyon hiteles karaktert fogunk alakítani.
  • Kommunikáció: Meg kell határoznunk a karakterünknek egy nyelvezetet, amivel kommunikálni fog a többi játékossal. Talán, ennek a megalkotása és az, hogy folyamatosan betartsuk ezt a legnehezebb lépés.
  • Tettek, cselekedetek: Az egyik legfontosabb dolog, hogy a karakterünkkel ne cselekedjünk olyan dolgokat, amik nem passzolnak a koncepciójához. Valamint, ne változtassuk meg folyamatosan a karakter irányát, mindig ragaszkodjunk az elején leszögezett koncepcióhoz. Persze, a karakterfejlődés nem hiba, de csak reálisan! ;)

RP részletessége

Bár, ez sok játékost megoszt, de azzal nem ronthatunk a tökéletes játékunkon, ha arra törekszünk, hogy minél részletesebben írjunk körül mindent. A részletesség alatt nem az értendő, hogy regényeket írjunk, hanem ami a játék szempontjából fontos, azt próbáljuk meg mindig leírni.

Példa: Bob S. Brown elteszi a pisztolyát. >>> Bob S. Brown elteszi a pisztolyát hátulra, a nadrágjába, majd ráhajtja a pólóját.

Engedés a másik fél számára

Ahhoz, hogy élvezhető legyen a játék, fontos, hogy a játékosok időnként engedjenek a másik számára egyes szituációkban. Ha megvan ez a kölcsönös megbízhatóság, hogy engedhetnek a számunkra szorult helyzetekben, akkor egy sokkal szórakoztatóbb szerepjátékban lehet részünk.

Rutin

Természetesen, mint mindenhol az egyik legfontosabb a rutin. Az idők során egyre jobb szerepjátékosok lehetünk, de ha már betartjuk a fentebb említett pontokat, akkor már sokkal jobbak vagyunk mint az átlag. A szerepjátékot mindenki meg tudja tanulni. Az, hogy milyen szintre emeljük tudásunkát már csak magunkon és kreativitásunkon múlik!

Járj nyitott szemmel

Az RP alapja a valóság, ha a nagyvilágban is nyitott szemmel jársz, figyelsz a részletekre egyes szituációkban vagy csak szemlélődöl, figyeled a környezeted, akkor azt át tudod vinni a játékba is.

Lesd el mások játékát

Figyeld meg, hogyan játszanak a tapasztaltabb játékosok. Az ő játékukból is sokat lehet tanulni. Egyes fortélyokat, szokásokat elleshetsz tőlük, amiket a saját játékodba is bele tudsz építeni. Kétlem, hogy bárki megkövezne, ha tanulsz tőle.

Sok sikert mindenkinek, az RP tökélyre fejlesztéséhez! :)